Screaming out your emotions!

~ ...elbánt velem egy kicsit az élet. nem lepődöm meg rajta, és kezdem megszokni. kezdek megint hozzászokni régi érzésekhez, olyanokhoz, amiket nem fogok itt leírni, és máshol sem, elmondani sem, senkinek. tudom, hogy nem lehet ott mindig valaki mellettem, hogy tutujgasson, úgyhogy egy bizonyos szinten izoláltnak kell maradnom. de hát ez normális, csak a szint változik.
vannak dolgok, amiken nem tud segíteni senki, a hisztimen nem tud segíteni senki, a lázamon nem tud segíteni senki [lázcsillapító...? ugyan már.], azon sem, hogy nem tudok aludni. csak csillapítani tudják mások, enyhíteni, teljesen nekem kell őket leküzdenem, de az sem mindegy, mennyi segítséget kapok. és ezt nem panaszképp mondom, mert hálás vagyok minden kis morzsájáért is. tényleg. (:

~ szóval, a fellebbezésem elutasították. tudatalatt persze valamennyire felkészültem erre, ha nem is sztoikus nyugalommal, de valahogy a szívem mélyén egy picit vártam és tudtam, hogy elutasítják. de attól függetlenül reménykedtem benne, hogy mégis felvesznek, ugyanis nem sokkal maradtam le arról, hogy felvegyenek. és most bizonytalanság van, csalódottság és szomorúság. nem megyek vissza Pestre, csak mert legyen hol laknom, szóval ez a lehetőség kizárva, de október előtt meg esélytelen, hogy visszavegyenek a koliba, és akkor sem biztos, hogy egyáltalán visszavesznek. hogy miért nem olyan egyszerű csak úgy albérletet keresnem, azt nem írom le
inkább, az illetékesek úgyis tudják, és nem akarok most erre gondolni, mert megint az arcomba csap a csalódottság és a kitaszítottság oly ismerős vasökle.

~ de most valahogy jobban érdekel, hogy gyengülök le egyre jobban napról-napra, mert ezt sokkal közelebbinek és megfoghatóbbnak érzem. négy hete nem tudok rendesen aludni - bár tegnap és azelőtt, úgy tűnt, helyreáll legalább az, hogy minimum nyolc órát tudjak viszonylag mélyen aludni, úgy, hogy nem tudom magamról, hogy alszom és nem riadok fel óránként, de nem hiszem, hogy ezek után ez ma sikerül.
egyébként belázasodtam, de szerintem ez nem normális láz, nem lehet levinni, és a szokásosnál is érzékenyebb most a bőröm, tele vagyok piros foltokkal ott, ahol "dörzsöl" [igazából pamut van rajtam most csak, de olyan érzékeny a bőröm, hogy ha hozzáér, akkor olyan, mintha valami gyapjú vagy más szúrós anyag lenne rajtam] a ruha, a csuklóim meg teljesen vörösek, mert gépelés közben a laptopomon tartom őket. az ékszereimet rég levettem, egyszerűen nem bírom őket elviselni a bőrömön. nem tudom, hogy fogok így megfeküdni az ágyban...
és a hormonjaim is megzakkantak, kedden volt az első gyógyszermentes napom, és még mindig nem jött meg, pedig tegnap kellett volna D: mondjuk nem csodálom, mert fogytam is, nem is tudom magam kipihenni rendesen, ilyenkor nem a fajfenntartás biztosítása a legfontosabb feladata a szervezetnek... de aggódom, mert nem véletlenül tömnek hormonokkal, szóval hétfőig várom, mint a messiást. nem hiányzik amúgy, de na, ez így nem normális. *end of the vmk-related part*

~ na mindegy. hagyjuk. mocskosul elfáradtam. megyek veszek egy zuhanyt és megmosom a hajam, aztán lefekszem, hátha elalszom. pihennem kell.

~ zenének kaptok megint olaszt. a minősége sajna jó szar, de azért hallgassátok meg.
abayo