bagoly mode on
~ hello hello emberek, mindjárt fél öt, én meg nem alszom, hanem mindenféle fassággal ütöm el az időt: molyoltam, olvastam, filmet néztem, böngésztem a neten mindenfélét, ilyenek. nyolckor órám van, de nem tudom, hogy bemenjek-e alvás nélkül, vagy feküdjek le aludni D:
igazából most gyümölcsös túrótortát ennék, kakaót innék, feküdnék az ágyamban és olvasnék, de ez a terv több dolog miatt sem megvalósítható, mert nincs gyümölcsös túrótortám [bár tervezem, hogy csinálok a héten], nincs itthon tej, nem fekhetek az ágyamba olvasni, mert a többiek alszanak D: illetve Bea nem, de akkoris.
~ idén feltűnően sokat olvasok ahhoz képest, hogy az előző tanévben alig jártam könyvtárba eleinte és nem is olvastam sokat o_O meg az első félévben sem vittem túlzásba, mert mindig volt valami, ami elvette az időt tőle, de a második félévben úgy döntöttem, hogy többet kell olvasnom, úgyhogy most falom a könyveket, és ez jó. azt hiszem, az első két szorgalmi időszakom alatt elfelejtettem, milyen jó is sokat olvasni, de most újra rátaláltam az útra *.* ez most nagyon... izésen hangzik. XDDD
~ egyébként még mindig nincs velem semmi különös, élem a kis életem, megpróbálom kikerülgetni a bójákat, amiket elémállít a Sors keze, meg megküzdeni az olyan dolgokkal, mint a mosógépkulcs megszerzése, azokkal a dilemmákkal, miszerint vegyek-e édességet, ilyesmi hülyeségek. ez így most nagyon butalibásan hangzik, de már mindjárt öt óra, nézzétek el nekem.
~ megyek is tovább olvasni, tegnap hazafelé a buszon elkezdtem Niccoló Ammanititől az Én nem féleket, és pár óra alatt ki is végeztem, nagyon jó volt, most meg Paolo Giordanotól fogom A prímszámok magányosságát. ^^
videónak kaptok ilyet, mert nem tudok leakadni erről a számról:
~ abayo~