Screaming out your emotions!

~ az bizony. az okokat nem részletezném annyira, de azért vázolom röviden.

~ a családom teljesen kiborít. mindig ez van, mégis, a naivabbik énem meg van róla győződve, hogy legközelebb majd jobb lesz. hát, egy lófaszt. mindig csak egyre rosszabb lesz, és nem látom a fényt az alagút végén. most megint megfogadhatom, hogy oké, nem jövök áprilisig haza, de hát ember tervez, isten végez. mindenesetre egy porcikám sem akar itt lenni, teljes szívből visszavágyom Szegedre, hiába kell egy csomó házit meg hasonlókat írnom, annyira hihetetlenül ócskául érzem magam, hogy nem tudom, hogy fogom ezt a pár napot kibírni.

~ meg még vannak más dolgok is, de az nem tartozik mindenkire. de mindegy.

nektek legyen jobb kedvetek, tessék, Monoral. (: szeretem ezt a számot, bár most nem tudnám végighallgatni, elég erősen bennem van a sírás.




[néha rohadtul szeretném, ha nem csak elméleti síkon lenne tényleg így.]