Screaming out your emotions!

~ nem tudom, miféle front vonulászik errefelé, de nagyon fáj a fejem O__o''' persze az is lehet, hogy pont azért fáj, mert éppen nincs front, nem értek hozzá XD
igen, emiatt vagyok morc. többek között. mert más is van. mert miért ne lenne ezen a szájbacsűrt világon valami, amitől elmegy az életkedvem...?

~ például a kedves jó édesanyám. nem tudom, mi baja van mostanság, de a toleranciaszintje igencsak mínuszban van, és nem értem, hogy miért. rákérdeztem, hogy ugyanmár mi baja van főleg velem, de nem adott rá értelmes választ, csak hőbörög tovább. ennyit arról, hogy én vagyok a gyerekes, komolytalan egyed a családban. ami mondjuk igaz is lehet. naponta az orrom alá dörgöli valaki, hogy hogyan lehetek ennyire flegma, lusta, pimasz, komolytalan, nemtörődöm, apatikus, antiszociális és még ki tudja, milyen lény, több negatív jelző sajnos már nem jut magamról eszembe, és még nem is nagyon vágtak a fejemhez ennél érdekesebbeket vagy találóbbakat, aki esetleg tud, jelezze, és megjegyzem. XD
de hiába, igazi trú nemtörődöm lévén látványosan letojom az illetőket, akármennyire is tisztelem vagy szeretem őket. sajnálom, én már csak ilyen egoista vagyok, elsősorban az érdekel, hogy nekem jó-e.
de az is biztos, hogy nem tudja megemészteni, hogy nekem is lehetnek önálló döntéseim, hogy igenis vannak dolgok, amiket csak én döntök el és ne legyen beleszólása. nem tudom, mikor fog beletörődni, úgy saccolom, hogy csak akkor, amikor elköltözöm otthonról, de az hazai viszonylatokban elég sok időbe telne. de kis szerencsével úgysem állok meg a határ előtt...

~ de azért annyira mégsem vagyok ennyire súlyos eset. akár észre lehet venni, akár nem, igenis szoktam gondolkodni a jövőmről *durcás* ennek eredményeképpen minden egyes elkövetkező naptól rettegek, mert már egyre kevesebb nap van hátra ebből az évből, a többit meg úgyis leírtam a régebbi bejegyzéseimben. de akik a leghangosabban ijesztegetnek és megpróbálnak a lelkemre beszélni [éd'sanyám, osztályfőnököm], halvány fogalmuk sincs, mit érzek nap mint nap...
hogy a félelem a jövőtől olyan, mintha a gyomromba vágtak volna valami nehéz és súlyos tárgyat, aludni sem tudok tőle, belefészkel az összes gondolatomba...
hogy mennyire értelmetlennek tartom a felesleges karrierhajhászatot, de hiába tiltakozom, mert egyedül vagyok a sokak között, a véleményem nem fogadják el, hiába próbálnék tenni ellene, simán bekötnek a mintaélet gúzsába, ahová nem szeretnék kerülni...
hogy lényegében azok akarják ezt, akiket talán a legjobban kellene becsülnöm és tisztelnem, és ezt meg is teszem, de olyan, mintha elárulnám őket vagy ők engem...
hogy hiába próbálok egy normális magamkorabeli fejével gondolkodni, egyszerűen nem megy... nem vagyok hozzá elég komoly, érett meg elhatározott meg tudomisén. hiába mondják, hogy próbáljak meg változni, de miért? és hogyan?

~ és én akkoris ezeket érzem, nem érdekel, hogy úgy hangzanak, mint egy éppen kamaszodó kislyány világfájdalmai... pont elég őszinte vagyok, hogy ezt ne tagadjam meg. legalább ezt nem... ha már mások kényszerpályára szorítanak...

~ egyébként alapvetően megint jó a hangulatom, csak nem tudom felfogni, miért kell ez a hiszti... és ez még egy jó fél éven át napirendi téma lesz, jáj.

~ abbafejezem inkább, zenének meg tessék egy Franci... az új albumuktól még éberen sem vagyok elájulva, kómásan meg pláne, habár a Dream Again első hallásra is tetszett, de jótyúkon nincs fenn, úgyhogy marad az Ulysses. [persze lehetséges, hogy ha nem is szerelem első hallásra, a sokadikra már összebarátkozom vele... O_o]